StirlitzBlog

A post szerkesztés alatt áll, annyi érdekes dolgot találtam, h teljesen elkeveredtem benne.. van itt összeesküvés, árulás, hős csaták, minden..

A magyar kétfarkú kutya párt ábrája a kérdésről

Az elmúlt idők eseményei többféle magyarázatot generáltak a kialakult helyzetre, volt ilyen is, olyan, de legfőképpen magyarázkodás szagú dolgok. Valaki nem átallott olyat leírni, miszerint "amellett, hogy az értetleneknek beverték a hülye fejét, arra igenis adtak teret, hogy jó útra térjünk". Hát Stirlitz ezt azért így nem állította volna. Mert mondjuk a Vértes hegység neve, nem erről, hanem egy egészen más történetről mesél. Szép is, tanulságos is a történet.

A magyarok 899ben jelentek meg a környéken (na jó, 889ben már Bécs alatt csatároztak - a kabar szekció legalább is, de ekkor még nagyjából Erdély területén voltak szálláshelyeik), Arnulf császár itáliai riválisa, Berengár ellen hívta be őket, és a Dunántúl Arnulf bírtoka volt. Ennek a Berengárnak mindenképpen érdemes elolvasni az életét, hozzá képest az egész magyar történelem kofalárma csupán.. 899 szeptemberében legyőzték Berengárt, a telet pedig szokásukkal ellentétben Itáliában töltötték, majd 900 tavaszán vonultak ki onnan, de csak Pannóniáig. 899. december 8-án ugyanis meghalt Arnulf keleti-frank uralkodó, a magyarok szövetségese. Mivel Árpád népét saját szokásai szerint már nem kötötte a szövetségi szerződés, Itáliából hazafelé jövet megszállták Pannóniát. Erre a szokásra faragtak rá Szvatopluk fiai is, amikor apjuk halála után korábbi szövetségeseik azonnal letámadták őket.. Hely volt egy széthulló birodalom nyomán éppen elég, a Kárpát-medence pedig tejjel-mézzel folyó kánaán, a bevándorlók cocpol nélkül egyszerűen elfoglalták.

Az, hogy a magyarok később leszoktak a fosztogatásokról egyáltalán nem azért történt, mert cocpol alapon beiskolázták volna őket egy felzárkóztató suliba, hanem annak az egyszerű ténynek a hatására, h sikeres támadáshoz általában jelentős túlerőre, jól szervezett utánpótlásra van szükség. A túlerőt biztosíthatja a meglepetés: vagyis hadüzenet, vagy bármiféle figyelmeztetés nélkül megrohanni területeket, és mire a terület lakossága összegyűjtené, hazarendelné erőit, addigra gyorsban megpattanni a rabolt cuccokkal - ami jellemző taktikája volt honfoglaló őseinknek, de magának a kornak is. Nyílt ütközetre ritkán vállalkoztak/vállalkoznak a felek, leginkább a hátország pusztításával igyekeztek előnyösebb pozíciót kiharcolni maguknak. (Szegény Berengár bocsátkozott egyszer nyílt ütközetbe, mire azonnal bevonult a másik nagy kedvencem: Arnulf bajor herceg, elvett pár darab földecskét Berengártól, majd kivetett rá némi sarcot.)

Elkellett pár év meg némi szerencse/szerencsétlenség, hogy a kalandozóink rendesen összeszedett, fegyelmezett sereggel találkozzanak:
955 Ausburg - Szembenálló erők: 3500-8000 szász, frank, sváb, bajor páncélos lovag, és valószínűleg 10.000-25.000 "magyar" lovas*, de a becslésekben igen jelentős eltérések vannak, van, aki csupán nyolcezer magyart említ (vagy monjunk inkább árpádsávost? mert elég sok idegenlégiós volt, na..). Őseink ekkor is trükkel próbálkoztak, ami eleinte be is jött, sőt a trükk ugyan az volt, amit Muhi-nál a mongolok alkalmaztak, de végül ember-ember elleni harcra kényszerültek, ami nem kedvezett a magyaroknak. Ausburgnál már nem ugyanaz volt az ellenfél fegyverzete, harcmodora, mint korábban.

„Türk ellenfeleinknek hátrányos a legelő hiánya […] gyalogosan nem képesek helytállni, minthogy lóháton nőttek fel. Hátrányos nekik […] a lovasság sűrű csatasora, mely szakadatlanul a nyomukban van.”

Ausburgnál teljespáncélzatú nehézlovasság állt velünk szemben, ráadásul korábbi szövetségesünk, Vörös Konrád herceg vezetésével, aki nagyon jól ismerte a magyarok harcmodorát. Konrád halálának körülményeit elég szemléletes leírás őrzi:
’’Konrád herceg, mindenek közt a legkiválóbb a csatában, a csata fáradságától szenvedvén, amit a szokatlanul heves napsütés okozott, meglazította páncélzatán vértje szíjait, hogy némi levegőhöz jusson. Ekkor egy nyílvessző fúrta át torkát és azonnal megölte.’’

Nem ez volt az első vereség a kalandozások során, ez az utolsó volt, mert többé nem indítottak Nyugatra hadműveletet.

Az első lejegyzett kalandozó hadjárat tehát 899-ben történt.
907: "Arnulf parancsot a magyarság kiirtására", amit mások úgy fogalmaznak, hogy "a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket". A két dolog nyilvánvalóan nem ugyanaz, a különbség több, mint árnyalatnyi. Hogy is volt tehát?

Árpád székhelye sátrakból állt, és a Duna vonalán minden évszakban máshol állt. 904-ben a Fischa menti tárgyaláson a bajorok orvul meggyilkolták Kurszán kendét (társfejedelem) és kíséretét, és ettől kezdve nem választottak új kendét: Árpád kezében összpontosult minden vezetői hatalom. Nem tudunk róla, hogy Árpád bosszúhadjáratot indított volna az orvtámadás, fejedelemtársának idegenek általi álnok lemészárlása miatt, viszont egyeduralkodóként megalapította az Árpád-házat. Neki köszönhetjük az árpádsávot is. Összeesküvés mániákusok ezt természetesen azzal magyaráznák, hogy Árpád egyszerűen eltetette láb alól a konkurenciát.

Egyébként is roppant érdekes fickó volt ez a Kurszán, mert, ha kende, vagyis szakrális vezető lett volna, akkor nem játszhatott volna olyan jelentős szerepet, mint  Pannónia elfoglalója, sőt egyáltalán nem lett volna szerepe, mint hadvezér. Így aztán vannak, akik szerint nem kende, hanem horka (karha, mai alakban horka, a kabarok három törzsének vezetője) volt, aki olyan alaposan eltűnt, hogy bár tőle származik a Kartal nemzettség, utódai a későbbiek során nem játszottak jelentős szerepet a magyar történelemben.

Ha Kurszán valóban horka volt, akkor egyáltalán nem csoda, hogy Árpád nem hullajtott sok könnyet érte, ugyanis egy évvel Kurszán halála után, 905ben, Árpád, bosszú helyett, megtiltotta a magyar seregek portyázó körutait, és békét kötött a környező népekkel. Kurszán tárgyalása tehát a maga módján nem kevés eredményt hozott. Árpádnak adót fizettek a bajorok, az itáliai és balkáni uralkodók. A béke beköszöntével pedig a magyarok végleg berendezkedtek a Kárpát-medencében.

Két évvel rá, 907-ben vélhetően "nemzetközi" sereg indul Magyarország ellen. Pozsonynál a magyar had megsemmisíti a keresztény csapatokat.

907ben Árpád és három fia meghal. Semmiféle információnk nincs arról, milyen körülmények között. Árpád halála éppen úgy vezethetett az ellenség felbátorodásához (amint pl. Arnuld halála Pannónia megszállásához), mint ahogy eleshettek a csatában is. Nem tudjuk. (az Árpád halálhírére meginduló keresztények, igen csak elképzelhető verziónak tűnnek, ahogy az is, h ez a halál nem volt természetes, esetleg nem mind a három fiú csatában halt meg..)

907 és 950 között idegen hadsereg nem tette az új magyar területre lábát, ám 933 március idusán I. Henrik német király nagyot koppintott a kalandvágyó orrokra (ki más, mint Bulcsú és Lehel volt a vezére e kalandoroknak), talán ennek az eredménye volt, hogy 950ben Lehel és Bulcsú Súr kíséretében, a szokottnál nagyobb sereggel tért vissza..
„Amikor elkezditek a harcot, senki ne próbálja előzni a bajtársát, … , hanem egyik oldalról a pajzsoktól védve a pajzsokon fogjátok fel az első nyíllövéseket, azután … rohanjatok rájuk, hogy másodszor ne tudják kilőni rátok a nyilaikat mindaddig, amíg nem érzik a fegyvereitek által ütött sebeiket”
950ben I. Henrik bajor herceg nagy zsákmánnyal és foglyokkal tér vissza Bajorországba. Büntetőhadjáratról nem tudunk, 955ben azonban Ausburgnál csúnyán kikaptunk I. Ottó-tól, I. Henrik mostohatestvérétől és konkurenciájától a német trónon, akinek éppen sikerült megszilárdítani hatalmát. Nem sokkal Ausburg után Ottó elkalapálta a szlávokat is. Húzós, rázós évek voltak ezek egész Európának. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Nagy Ottó kivégeztette.. Ennyit a cocpolos beiskolázásról, meg a "teret adtak" vetítésről.

Namost Stirlitz tudta, hogy a nácit az ilyen hosszadalmas fejtegetés nem érdekli: kimegy a buborék a sörből, baszki, míg ezt az értelmiségihazaáruló szófosást hallgatom. - fogalmazza meg kritikáját - Közben a zsidók meg a cigányok ellopják szegény hazámat. Fegyverbe! Rendezzünk valami jóféle kosztümös felvonulást, ha lehet akasszunk is.. Az a pálya! Fegyverbe!
- Talán vonulj be katonának, ha ennyire érdekelnek a fegyverek..
- Mi? Katonának? Hogy valami köcsöggyík parancsolgasson nekem? E? Köcsög vagyok én, hogy katonának menjek? - náci csak abban az esetben vonul be katonának, ha egyből kapitányként kezdheti. Minimum. De inkább hadügyminiszterként (lásd fent). A cigány és a zsidó definíciója sem olyan ám, mint másutt: a nácinak zsidó mindenki, aki nem ért vele egyet. Csak hogy a buborék ki ne menjen a sörből, a zsidó az cigány is. Tehát a velem egyet nem értő sötét bőrű ember az zsidócigány, világos bőrű az szőkezsidócigány. Lehet inni, meg volt a magyarázat. Fegyverbe! Adjunk nekik!

A dolog pikantériája abban van, hogy a náci/fajvédő bármilyen népből származik ezen vonalak mentén mozog. Nekünk viccesek az argentin fajvédők, vagy a kínai fajvédők, de ha megnézzük a gondolatmenetet, végül is vas logika van benne: aki nem úgy gondolkozik mint én, az zsidó és fel kell akasztani. Namost nem kell hozzá sok ész, hogy az ember megértse, a holokouszt nem csak a zsidók tömeges irtását jelentette, hanem a másképp gondolkozók szisztematikus irtását. Ezért nem fog az ember kezet fajvédővel, és nem szív vele egy levegőt. A második világháború végeztével saját gyógyszerükkel kezelték a nácikat a túlélők. Nem a zsidó túlélők, hanem a nem zsidók szerte a világban. A zsidók örültek, hogy élnek. A győztesek, akik bajtársaikat, rokonaikat, életüket siratták, azok nem bocsátottak meg, és megfogadták, hogy még egyszer nem engedik, hogy ezek az állatok feldúlják a szabad emberek békéjét. Mert a valódi konfliktus végül is itt feszül: szabadság, vagy náci akasztgatás.

Stirlitz úgy döntött, hogy ő is egyszerűsít, bár a vodkából a buborék nem megy ki, de az meg párolog: amerikai mintára náci minden fajvédő és kész. Párbeszéd pedig nincs: párbeszéd csak ember és ember között elképzelhető, márpedig a náci nem ember, a náci egy megveszett papagáj: vissza tudja adni a szavakat, retorikája is tetszetős lehet, de logikája nincsen, és egyetlen megoldást ismer, a végsőt.
Nazdarovje!

*Bulcsú harka volt, ami a csatlakozott török eredetű kabar törzsek vezetőjét jelentette (mármint az apja idejében), tehát elég zötyögősen hangzik azt mondani Ausburgnál "nemzetközi" erőkkel ütköztek meg a magyar-mezetközi erők?..