Sirlitz elnézte ezeket a tömve-jó-a-liba fejeket, amint öntudatosan tömték magukba a libamájat és szenvtelen arccal mondogatták: így volt ez száz éve is, így volt ez kétszáz éve is, így volt ez háromszázéve is. Nos, emlékezett Stirlitz, háromszáz éve még létezett a rabszolgaság, háromszáz éve még le lehetett mészárolni népeket, háromszáz éve még simán kihívhattam volna párbajra az ilyeneket, hogy a vérükben fürödjek, hátha az jót tesz a csúznak, mert az kegyetlenül kínoz már ebben a korban. Háromszáz éve kétségtelenül sokkal jobb volt.
Ma azonban a japánoknak és a norvégoknak lassan le kell szokniuk a bálnavadászatról, és a déli államokban is le kellett szokni a rabszolgatartásról, meg hogy külön budiba járassák a színesbőrű embereket. Mert a világ változik. Persze nem azok miatt változik, akik öntudattal tömik magukba a kényszertömött libák máját, falják a bálnalevest és a sült cápauszonyt, annyit, hogy a Föld élővilágának több mint egynegyede eltűnt 1970 óta, mert ezek élvezetekre, kényelemre, vagyonra vágynak. Ők csupán a haszonélvezői a változásoknak. Ők a jellemesek, akik csak utasai az életnek, és utaznak akár azon az áron is, hogy szenvedést okoznak az élvezeteikkel, hogy a saját gyerekeik elől élik fel a világot, hiszen ők maguk ezt már úgysem érik meg.
Valamikor réges-régen rengeteg ember elveszítette a megélhetését, amikor felszabadították a rabszolgákat, és sokakat felháborított, amikor törvényben tiltották meg a párbajokat, mert az ilyen tömve-jó-a-liba lények most megússzák, hogy Stirlitz a vérükkel próbálja kezelni a csúzát. Egyes angol és más nemzetiségű emberek nagyon fel voltak háborodva, midőn a helyiek visszakövetelték tőlük a földjeiket, amiket már majd' egy évszázada magukénak tekintettek ezek az angolok és más nemzetiségű emberek. Valamikor hihetetlennek tűnt a gondolat, hogy egyik ember nem lehet a másik ember tulajdona, beszélő gépe. Valamikor ez eretnek gondolatnak számított. Ez van.
Stirlitz tudta, hogy így van. Stirlitz azt is tudta, hogy ma 2008-at írunk, és pillanatnyilag a XXI. században élünk, bár a tömve-jó-a-libáknak ez nem jelent semmit. Ők úgy gondolják, nyugodtan élhetnek ma is több száz évvel ezelőtt, semmi gond. Semmi gond, ha az utcát ellepik a hajléktalanok, csak a buszra ne szálljanak fel, az autójuk elé ne álljanak, meg egyáltalán az ő szemük elé ne kerüljenek, mert nekik joguk van élni, és élvezni a létet, a hajléktalanoknak, és a tömésre szánt libáknak pedig nincs joga őket ebben zavarni. Vegyék el ők is a magukét, vagy tartsák a pofájukat, és vonuljanak el szépen félre megdögleni.
Békesség.
