Később ropogósra pirított rozskenyeret rágcsált vajjal, virslivel és olvasztott sajttal, és aludttejet ivott rá. Olvasott pár oldalt Waltaritól, aki átlátott az embereken, és álomtalan álomba merült. NevJork sehol nem volt. Egyáltalán sehol.Ki az a Bakunyin?
Mihail Alekszandrovics Bakunyin, hivatásos forradalmár. Mit jelent e meghatározás, mit tett, és hogyan élt az ember, akit az anarchizmus atyjának is szoktak nevezni...
Fiatalkor
Bakunyin 1814-ben született Oroszországban. 14 éves koráig tehetős szülei birtokán élt, felvilágosult műveltségű apja tanította tudományokra. Gyermekkora nyugalomban és harmóniában telt, azonban hamarosan a szentpétervári tüzériskola növendéke lett. Az ifjú Mihail Alekszandrovics nem szerette a hadapródok, tisztek, csinovnyikok korlátolt és korlátozott világát. Az ellenszenv végül egy ezredessel szembeni tiszteletlenség bűntettében nyilvánult meg. Bakunyin otthagyja a hadsereget, Moszkvába költözik, ahol folytatja tanulmányait. Ebben az időben dúl a cári önkény, ideológiája hat át mindent („A filozófia hasznát még senki sem bizonyította be, kárt viszont okozott”). Bakunyin azon gondolkodókhoz csatlakozik, akik a társadalmi fejlődés kérdéseire keresnek választ. Apja akarata ellenére nem vállal állást, matematikatanításból próbálja fenntartani magát.
Moszkvában a hosszas filozofálások, viták kitűnő szónokká érlelik a jó vitaérzékkel született Bakunyint. Végül a tudás utáni szomja a nyugat felé fordítja. Mivel szülei nem támogatják őt, kölcsönpénzből tud elhajózni Berlinbe, a kor pezsgő szellemi életének Mekkájába.
„Szabadnak lenni, és felszabadítani másokat..."
Bakunyin 4 évig él Berlinben, ahol megismerkedik a baloldali hegeliánusok társadalomkritikai eszméivel, és kialakul gondolkodásának néhány meghatározó vonása. Később leszáll a szellem és elmélkedés olimposzi magaslatairól, ráébred, hogy pusztán gondolkodással nem segíthet az emberiség gondjain. Bakunyin megoldása a harc. Ahhoz, hogy felszabadítsunk másokat, és új életre biztassuk őket, mindenekelőtt magunknak kell felszabadulnunk, és új életet kezdenünk. Ugyanakkor le kell rombolni az önkény, elnyomás és zsarnokság minden intézményét és rendjét, s ez által a "rombolás szenvedélye egyúttal alkotó szenvedély is." A korábban filozofáló Bakunyin ezzel a politikai harcosok soraiba lép, életét a propagandának és a forradalomnak szenteli.
1844-ben az orosz kormány hazarendeli Bakunyint, ám ő nem megy Moszkvába, ezért megfosztják nemesi rangjától, és hazatérése esetére szibériai száműzetést helyeznek kilátásba.
Berlin után Párizsban él, összebarátkozik ifjú kommunistákkal. Ezzel egy időben a hatóságok is egyre többet tudnak meg Bakunyinról. Párizsban találkozik Marxszal, és nagy hatással van rá a kommunizmus eszméje, bár ő maga elhatárolódik tőle. Bakunyira jelentősebb hatást gyakorol Proudhon, aki következetesen támadja a magántulajdont, és az új társadalmi szerveződésként a föderalizmust, vagyis a szabad társulások szövetségeként képzeli el.
A lengyel helyzet
Lengyelország az orosz cárizmus igáját nyögi, de már érlelődik a lengyel felszabadító mozgalom. Ehhez csatlakoznak az emigráns orosz forradalmárok, abban reménykedve, hogy a lengyel nép felszabadításának lendülete, segíteni fogja az orosz népet, hogy elsöpörje a cári önkényt. Bakunyin internacionalizmusa mellett, különösen lelkes híve volt a szláv népek felszabadításának, ezért az orosz kormány kiadatását kérte a franciáktól. Bakunyin Brüsszelbe költözik, azonban tíz napra rá Párizsban kitör a forradalom, amely végigsöpört Európán. Bár a különböző országokban a forradalmak céljai és feladataik különböztek egymástól, alapjaiban rengették meg a monarchikus rezsimeket. Az 1848. februári polgári forradalom megdöntötte a francia monarchiát. Lajos Fülöp február 24-én lemondott, Bakunyin visszatér Párizsba, s beleveti magát a forradalmi nyüzsgésbe.
„Hajnali négy-öt órakor keltem, éjjel kettőkor feküdtem le, egész nap talpon voltam, valóban minden gyűlésen, összejövetelen, klubban, felvonuláson, menetben, demonstrációban részt vettem, egy szó mint száz, minden érzésemmel, minden pórusommal magamba szívtam a megrészegítő forradalmi légkört."
A szláv nacionalizmus
Forrongott keleten is, ezért Bakunyin Németországba, majd Prágába utazott, hogy elősegítse a felkelés kirobbanását. Prágában részt vett a szlávok nemzetgyűlésén. A kongresszus 340 küldötte (csehek, morvák, szlovákok, ruszinok (ukránok), lengyelek, horvátok és szerbek) a szlávok felszabadításáért gyűlt össze. Többségük ezt az Osztrák Monarchia oldalán, a magyarok és németek ellen képzelték el. Bakunyin szerint a szláv érdek elárulása szövetkezni a reakcióval (a Monarchiával vagy a Cárral). Kiadványában, a "Felhívás a szlávokhoz", bírálta a magyar uralkodó osztály nemzetiségi politikáját, viszont úgy véli, a szláv "szövetség felajánlása egy népnek, amely most olyan veszélyben van, mint a magyar nép, nem valamiféle megalázó dolog", "a nagylelkűségnek ezzel az aktusával a legerőteljesebben népszerűsíti az összes nép szabadságának elvét." Egy másik kiáltványában így fogalmaz: "A magyarok leleplezték az osztrák dinasztia gyengeségét; e hősies harccal megmentették magukat és Ausztria összes népét a rabságtól..., aki fellép a magyarok ellen, az az egész emberiség ellensége, tulajdon szabadságának ellensége." Felhívása sokakra hatással volt, és számos nyelvre lefordítva gyorsan eljutott több országba, de lényegében nem tudta befolyásolni a szláv nacionalizmus irányát. Prágában felkelés tört ki, a kongresszus nem tudja folytatni munkáját. A felkelés leverik, Bakunyin legközelebb Drezdában mutatkozik.
1849 júniusában a prágai harc folytatását szervezi Drezdából, miközben ott is felkelés tör ki. Május elsején történtek az első összecsapások a fegyverraktárakat ostromló tömeg, és a katonák között. Barikádok épülnek, s Bakunyin nem is késlekedik támogatni a felkelőket. A forradalmat, bárhol robbant is ki, személyes ügyének érezte. Sok barátja volt a drezdai demokraták között, például Richard Wagner, a zeneszerző, aki szimpatizált nézeteivel, és akit lenyűgözött Bakunyin egyénisége. A felkelést azonban visszaszorították, s Bakunyin csendőrkézre kerül.
Börtön
Két évet Európában, hat évet Oroszország börtöneiben raboskodik, majd pedig hét év Szibériai száműzetés következik. Eközben, 47 éves korában megházasodik, majd 1861-ben Japánon és Amerikán keresztül Angliába szökik.
A harc folytatódik
Végigutazza Európát, s újra részt vesz a szocialista és forradalmi csoportok munkájában. 1864-ben megalakítja az első anarchista szövetséget, a titkos Internacionális Testvériséget. Tagjainak száma alig 70 fő, mind Bakunyin támogatói és hívei. A Testvériség tagjai az anarchikus szocializmust vallják, vagyis minden egyén teljes szabadságát, melynek csak mások egyenlő szabadsága szab határt. Pontosabban az egyén szabadsága mások szabadságában nyer igazolást, s így válik a közös szabadsággá. Tagadják a magántulajdont, s az államot, mint olyan intézményt, amely gyökeresen szemben áll az emberi szabadsággal. Akik a nép teljes felszabadításának hívei, rombolják le az összes államokat, és romjaikon alapítsák meg az összes országok szabad termelő társulásainak föderációját. Nézeteit a „Forradalmi katekizmus" című kiadványában vázolja. Sok munka és szervezkedés után, 1868-ban kénytelen rádöbbenni: szövetsége nem elég erős, a reakciós rezsimek stabilan állnak. Azzal a titkolt céllal lép az Európa szerte egyre erősödő Nemzetközi Munkásszövetségbe, hogy Marxtól és Engelstől eltérő irányba terelje az Internacionálét. Marx rájött a dologra és végül Bakunyint és társait kizárták a szövetségből. Ezzel kettészakadt a szocialista mozgalom, az anarchista szervezet, egyre újabb híveket toborozva működött tovább.
Az anarchizmus leginkább Spanyolországban vert gyökeret, és vált tömegessé, ahol a szocialista mozgalmat a kezdetektől az anarchisták határozták meg.
Bakunyin 1873-ban már betegeskedve, megfáradtan, Olaszországban telepszik le. A börtönévek megtörték egészségét, s engedve olasz barátai rábeszélésének, visszavonulva segítette a forradalmi tevékenységet. Hatására akkor főleg Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban terjedt el a hatalomnélküliség eszméje, de öröksége hatással volt Mexikóban, Amerikában, Oroszországban és mindenhol, ahol az igazságért és a hatalom ellen indult harc.
Mihail Bakunyin a kommün oldalán is harcolt, s annak bukása után Svájcba menekült, ahol néhány év múlva - még egy utolsó, bolognai forradalmi kísérlet után - Bernben, 1876. július 1-jén meghalt.
„Bakunyin akkor Locarnoban lakott. Nem volt alkalmam őt meglátni, amit most rendkívüli módon sajnálok, mert amikor négy év múlva ismét Svájcba jöttem, már halott volt. ő volt az, aki Jurabeli barátaimnak a segítségére volt, hogy eszméiket tisztázzák, és követeléseiket megformulázzák és aki a forradalomért való hatalmas, izzó, ellenállhatatlan lelkesedést beléjük plántálta. Alighogy észrevette, hogy egy kis lap, amelyet Guillaume kezdeményezett, és amely a jurabeli Locle-ban megjelent, a szocialista mozgalomban az önálló gondolkozás új hangját ütötte meg, ő is eljött Locle-ba. Napokon és éjszakákon át beszélt új barátainak az anarchista szellemben való továbbhaladás szükségességéről, az említett lap számára egész sor mélyen átgondolt és ragyogó cikket írt az emberiség előrehaladásáról a szabadság felé, lelkesedést öntött új barátaiba, és így teremtett meg az anarchizmus számára egy házi tűzhelyet, amelyről aztán Európa szerte széjjelsugárzott az anarchizmus. Miután aztán Locarnoba elment, ahonnan hasonló mozgalmat indított Olaszországban, és rokonszenves és tehetséges küldöttje, Fanelli által Spanyolországban is életre hívott, a Jurában megkezdett művét a juramunkások önállóan folytatták. Beszélgetéseik közben gyakran visszatért a „Michel" név, de nem mint valami távollevő főnök neve, akinek nézetei törvényszámba mennek, hanem mint a személyes jó barát neve, akiről mindenki szeretettel és bajtársi módon beszél. A leginkább az tűnt föl nekem, hogy Bakunyin hatásainak titka sokkal kevésbé rejlett szellemi fölényében, mint inkább erkölcsi lényében. Ha az anarchizmusra vagy a szövetség magatartására terelődött a beszélgetés, sohasem hallottam valamely állítás érvéül az olyan kijelentést, hogy "„Bakunyin ezt mondta", vagy „Bakunyin ezt így gondolja." írásai és szavai nem mentek csalhatatlanságszámba, aminek föltétlenül engedelmeskedni kell, ahogy ezt sajnos igen gyakran látjuk a politikai pártoknál. Mindegyik kérdésben amelyben az intellektualitás a legnagyobb fórum, mindenki a saját érveit érvényesítette. Akár ha Bakunyintól való volt az érvek tartalma, és formája, akár pedig ő szedte el azokat jurabeli barátaitól, az érveknek mindig egyéni jellegük volt. Csak egyszer hallottam Bakunyin nevét, mint tekintélyét említeni és ez olyannyira feltűnt nekem, hogy most is emlékezem a beszélgetés helyére és közelebbi körülményeire. A fiatal emberek egyszer nők jelenlétében oly beszélgetést folytattak, amely egyáltalán nem hangzott tiszteletteljesen a másik nemmel szemben. és akkor egy nőnek a következő felkiáltása hallgattatta el őket: „Kár hogy nincs itt Michel, ő majd megtanítana titeket!" A forradalmárnak ez az óriási alakja, aki mindenét odaadta a forradalom ügyének, aki egyedül csak érte élt és erről való felfogásából az élet számára a legmagasabb és legtisztább szemléletet vonta le, még mindig nagy hatást gyakorolt rájuk."
Kropotkin: Egy orosz forradalmár emlékiratai
Stirlitz mindig háromszor locsolta meg a köveket - valahogy így alakult ez ki, tudtával nem volt semmiféle jelentése - mindig háromszor.
- Mennyi harc, vér, és áldozat, mennyi szenvedés - gondolta.
