Igen ezt választotta. Szibéria túl zsúfolt, izgatott, zaklatott volt számára. Az eszkimók befogadták, megszerették Stirlitzet. Az eszkimók mit sem tudtak a II. Világháborúról, oda ahol ők laktak csak tudósok mertek menni, meg egy pár titkos amerikai támaszpont volt ott mélyen belevájva a jégbe. Időről időre egy-egy forgatócsoport is elvetődött feléjük, de az eszkimók távol tartották magukat az efféle zajos barbároktól. A politika messze elkerülte ezt a helyet, a politikusokat megették. Ősi eszkimó tapasztalat volt, hogy a politikusok mája nagyobb, zsírosabb, édesebb, mint az átlagemberé, ébreszt egy olyan kis diós-mandulás benyomást, mert a politikusok jobb piákat tolnak. Itt is van ám élet, de még milyen! Esténkét amikor a jó fagyasztott-füstölt fókavacsora után, valahogy lehámozta magáról vendéglátója gyanús-dús illatú feleségét, aki még soha életében nem fürdött fürdőkádban, csak lékben - élt. A télben...
Nem is borotválta. Szilikon sem volt benne. Sehol. Ha ezt a nőt eltemetik, és valakik kiássák egyszer sokára, nem fognak megmagyarázhatatlan célzatú, de bizonyára szent szilikonzacsikat találni a csontjai közé gabalyodva. Nyílván az arasznyi (és Stirlitznek azért volt arasza vagy húsz centi) hónalj- és ágyékszőrzeten elgondolkodnak majd, mert a korra ez nem annyira jellemző, de a szent szilikonzacsik hiánya valószínűleg nagyobb érdeklődést ébreszt majd.
Nem mondom, volt itt a szeretkezésnek valami elemi bája, állati jellege, (hogy nem dörzsölt a csaj, mint egy nagyolósmirgli), ahogy a kis igluban hatodmagával, és közben iszonyatosan csinálja a főnök nejét, de éppen ez volt, ami Stirlitzet megfogta, az őszinteség, az emberi közelség, a lét legtisztább, kendőzetlen, valós formája. Úgy érezte, életében először közel van Istenhez. Életében először hajlamos volt elhinni Isten létezését. Isten csak a szeretetben létezhet. Isten csak a tisztaságban létezhet. Vagyis Isten nem létezhet ott, ahol a papok, a vallások meg az egyházak léteznek. Isten ezt világosan meg is mondta. Megölték.
Aluk, a főnök békésen, földöntúli mosollyal aludt mellettük, ő már túl volt a dolgon, még a délután megcsinálta Fred, a szomszéd, nejét. A világ kerek, kellenek az új gének, ahogy kell minden szem meleg.
Hirtelen a paradicsom jutott eszébe. A szeretet miatt, amit már olyan régen nem érzett, ami Budapesten nem volt, és ami hiányzott ott veszettül, az most rátört, erőszakkal, ennek a dúsillatú, bozontos, enyhén kancsal, halszagú, butuska lénynek az elemi képében. Ennek a lénynek a képében, aki életében egyetlen Cosmopolitan-t sem olvasott még, így fogalma sem volt a női egyenjogúságról, és a teljes értékű női életről, hogy hogyan kell alig öklendeznie miközben leereszt egy hímtagot a torkán, mert nem tudott olvasni, csak a csillagokban, a felhőkben, a jég színében. Fogalma sem volt a Káma Szútra trükkjeiről sem, míg Stirlitz meg nem tanította egy párra, és nem lehetett vegetáriánus, mert ide nem importált senki Spanyol uborkát, meg marokkói paradicsomot, itt csak fóka volt meg hal. Ha volt fóka, vagy hal, akkor ettek. Ha nem, nem. Ezt a nőt visszautasítani lehetetlen lett volna. Stirlitz mája ugyan nem olyan kövér, mint egy politikusé, de máj, s mint ilyen, éppen olyan jó, mint a politikusé. Az ősi szokás szerint, ha nem fogadja el a nőt, nem adja a génjeit, előbb-utóbb terítékre kerül. Efelől semmi kétsége nem volt: indulatok nélkül, az időtlen törvények szerint elfogyasztják, amit illik elfogyasztani, feláldozzák, amit fel kell áldozni.
Az élet örök harc a fennmaradásért. Hát igen, Budapesten, az Írókéz Kft-nél az. Berlinben a II. Világháború idején az volt. Moszkvában az idők kezdete óta, New York-ban, mióta New York létezik, az. Az - kegyetlen. Budapesten a Szentendrei úton, vagy a körúton csúcsidőben, vagy bármikor, bármelyik zebrán; a 4-6-os villamoson, a 24-es villamoson, vagy bármikor bármelyik villamoson, vagy BKV járaton, igen, minden pillanat örök életveszély, harc az elemekkel a puszta létért. Kíméletlen, elvakult, állati harc: mindenki ragadozó és mindenki áldozat. Szörnyű. Orkok, zombik, démonok, vámpírok, lidércek, fejvadászok... Budapest, NevJork, Moszkva...
Arra ébredt, hogy egy barátságos huski nyalogatja az arcát.
És ez így ment volna a végtelenségig, ha Stirlitz le nem lép egy gyönyörű tavaszi délelőtt. Túl szép volt. Túl jó. Túlságosan paradicsomi. Az élet nem tűnik valódinak, ha paradicsomi. Visszament Moszkvába, ahol azonnal lecsapott rá a KGB. Lecsaptak rá az orkok, zombik, démonok, vámpírok, lidércek, papok és fejvadászok. Soha többé nem engedték sehova. Se bozontos eszkimók, se nagycsöcsű Brünhilda, se Ludmilla a lugosban. Ott halt meg egy kis bögrecsárdában (bodegában), egy külvárosi nyomornegyedben. A napi öt üveg fagyállóból készült vodka, amit megivott, lassan, de biztosan megtette a hatását. Vérét felnyalták a hajléktalan vámpírok, és jól berúgtak, betéptek tőle.
VÉGE
Halál. Mindig ez a halál...
Bolyongó[Gerilla]Bottler
2008 november 1.
